Beszélgetés az évad legtöbbet játszó színésznőjével, Alexics Ritával. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház művésznője a teátrum Színész, bábszínész képzésének elvégzése óta tagja a társulatnak. 246 előadással lett a 2016/17-es évad top színésze. Alexics Rita 14 darabban volt látható az elmúlt évadban, és remélhetőleg ez a szám az idei évben sem változik.
Színésznő a köbön
Fotó: Kolibri
Kolibri itt, Kolibri ott
– Alexics Rita életében csak a Kolibrinek van helye?
– Korábban kisebb alternatív társulatoknál is megfordultam, de ma már nincs erre idő. Ha évad közben nem is, de a végére azért érezhető a fáradtság. Ezen persze segít, ha az ember szereti, amit csinál.
-Rita márpedig ilyen. Hisz abban, hogy gyerekeknek játszani is egy hivatás: szocializáció, színházra nevelés, nagyon sok előnnyel jár, ha a gyerekek már korán belekóstolnak a színházi légkörbe.
-Van, aki nem érti, például, hogy mire jó a Csecsemőszínház. Erre azt válaszolom, hozzon el egy gyereket és meglátja. Fontos, hogy a célközönség hogy érzi magát. Természetesen jólesik, ha látjuk, hogy a felnőtt is nevet egy jeleneten, de az ámuló gyerek tekintete adja a lendületet, a kedvet az egészhez.
-Könnyebb a dolga annak a színésznek, aki gyakran 30-40 perces darabokat ad elő, mint egy felnőttszínházi színésznek, aki 2 órán át áll a színpadon?
-Nehéz összehasonlítani a kettőt. Nyilván egy Dosztojevszkij-előadást végigjátszani nem könnyű. Ugyanakkor abban a fél órában, amit mi csinálunk, végig fenn kell tartani a kicsi figyelmét. A felnőtt sokkal fókuszáltabb, egy gyerek, ha nem köti le az előadás elkalandozik, megunja.
-Nálunk nagyon jó a közösség, a hangulat, más a légkör.
Mi a különbség?
-Egy gyerekeknek játszó színház művészének személyes ambíciói ugyanazok, mint felnőtteknek játszó kollégáinak? Manapság tévéjátékok, magyar mozifilmek híják nehéz abban az értelemben befutni, mint annak a generációnak, amikor még mindenki jól ismerte a színészeket.
-A gyerekek sokkal kevésbé építenek személyi kultuszt egy színész köré, inkább az eljátszott szerepekért rajonganak. Visszajárnak Kipkoppért, vagy a Londoni macskáért, de nem az őt megszemélyesítő előadóművészért. Ma már egyre többször előfordul, hogy valaki odajön hozzám az utcán, és azt mondja, én voltam a kedvence, amikor még gyerek volt, de ez viszonylag kevés. Kinőnek belőlünk, mint ahogy kedvenc játékaikat is.
Ezért épít egy különleges saját utat?
-A PuppArt formációban mindent én csinálok. Én készítem a bábokat, díszletet, saját ötleten alapuló rövidfilmeket csinálunk. Sajnos támogatás, pénz nélkül nagyon lassan haladunk, de ez egy olyan önkifejezési eszköz, amiben igazán megvalósulok. Ezen kívül a Csak színház és más semmi című filmben is 3 éve szerepelek. A gyerekekkel csak a legvégső esetben lehet megtenni, hogy egy előadás elmaradjon, mert ők sokkal intenzívebben készülnek. Napokig, hetekig várják a darabot, kiöltöznek, elhozzák a kedvencüket, hogy ő is lássa az előadást. Jobban oda kell figyelni mindenre, a kis nézők lelkére is.
A Kolibri filozófiája
A minden érzékszervre ható előadások fejlesztik, nyitottabbá teszik a babákat. Ehhez kapcsolódik a teátrum színházi nevelési programja is, melyben 2002-óta várnak iskolai osztályokat, közösségeket. A fiatalok drámapedagógus segítségével járnak körbe különböző problémákat. A téma feldolgozásának célja kapcsolatépítés, közös gondolkodás, őszinte párbeszéd. Ennek a közegnek egyik oszlopa Alexics Rita.
Eredeti megjelenés: Zárójel.hu
