Péter kifejezetten rossz nyúl. Anyja intelmei leperegnek róla, megy a maga feje után, szófogadatlan egy tapsifüles. De mivel tudjuk, hogy minden csínytevő gyereket utolér megérdemelt büntetése, joggal várjuk, hogy majd lesz erkölcsi példázat, a kis nézők meglátják, hogyan bűnhődik a szófogadatlan gyerek/nyúl. Ez a mese elején még be is következik, ám a záró megoldás kicsit visszás.
A nyúlvér se válik vízzé, Péter rakoncátlan apjára ütött, aki sajnálatos módon pástétom formájában végezte Gergelyfi úr tányérján, miután annak kertjében garázdálkodott. Így aztán a négy nyuszi félárván nő fel, csupán anyukájuk terelgeti őket. Péter azonban nevelhetetlen, szemtelen, és hiába anyja intő szava, apjuk szörnyű végzetének folytonos lebegtetése, ő bizony az első adandó alkalommal lelép a nyúlfészekből, és degeszre zabálja magát Gergelyfi bácsi veteményesében. Annyit eszik, hogy ki se fér a lyukon, ahol bemászott. Izgalmas kalandok közepette végül kijut a nyúlparadicsomból, ám vakmerősége nem ismer határt, és másnap visszatér ottmaradt kabátjáért.
A második felvonásban a már nagyra nőtt ugrifülesekkel találkozunk. A testvérek háromnegyede tisztes felnőttként él, dolgozik, családot alapított. A maradék 25%, Péter mit sem változott az évek alatt. Sőt most még testvére gyerekeit is beleviszi a rosszba. Pontosabban: azok viszik őt, egy kicsit ugyanis növöget már befelé az a fejelágy Péter kobakján, a végeredmény mégis ugyanaz a kalamajka, amit már egyszer átélt. Azazhogy csak majdnem. Mert a darab végén jön a meglepő tanulság, ugyanis végül a gazda lobogtatja meg a fehér zászlót, és örök bérletbe adja a komposztáló tartalmát, ha cserébe az állatok nem nyúlnak a kerthez.
Teljes családi kivonulás
Gergelyfi bácsi mostantól tulajdonképpen répában és káposztában elszámolt védelmi pénzt fizet. (Habár a komposztáló elvileg csak növényi hulladékokat tartalmaz.) A nyulak, akik eddig más tulajdonát lopkodták, és a kerthez semmi közük, végül elérik, hogy ettől kezdve megkapják kiharcolt részüket. Ez még annak tudatában is legalábbis fura végkifejlet, hogy a gyerekek nem ezt látják, nem erre figyelnek. Őket leköti az ezernyi inger. Talán a nagyobbja már észleli, hogy lopni nem szabad. Csakhogy a darabból ez a tanulság csak intelem formájában derül ki, mert a végén a gazda adja be a derekát, aki jogosan védte a birtokát.
A történet legérdekesebb dramaturgiai eleme a mesemondó. Az elegáns nyúlbarát kicsi kuckót kap a színpad elején, ott üldögél régimódi ruhában, régi könyveket, fényképeket rakosgat, teázgat, és folyamatosan beleszól a történetbe. Kell is némi magyarázat, színesebb lesz tőle az előadás, ám ódonságot sugalló jelmeze és kellékei csak kilógnak a történetből. Még annak tudatában is így érezhető, ha rájövünk, hogy a mesélő hölgy valójában az író, Beatrix Potter, aki azért ódon, mert a 19. század végének volt gyermeke. Viszi a vezérfonalat, beleszól, pacsizik, odamondogat Péternek. Nem tudom eldönteni, hogyPallai Mara itt alkalmazott artikulációja rendezői utasításra lett-e kissé lelassított, de lehet úgy is felfogni, hogy ettől a kontraszttól érzik a gyerekek: nekik elevenedik meg az erkölcsnemesítő mese. Az ugrabugrik és a színes színpadkép tökéletesen el tudja vonni a figyelmet a mesélő lassúságáról és színtelen szobájáról.
Mi (nyúl)szem-szájnak ingere
Szabó T. Anna magyar szövegét Fekete Ádám dolgozta át színpadra (dramaturg Gimesi Dóra) és Ellinger Edina rendezte. A nyúlcsaládot a manapság kevésbé népszerű kesztyűbábok elevenítik meg, követve a bő száz éve (1902) megjelent őskiadás csaknem naturalista (édibédi) illusztrációinak vonalvezetését.Lisztopád Krisztina látványos díszlete mélységet ad a tájnak és kellő mozgásteret a színészeknek. A monumentális nyusziföld és a zöldségektől roskadozó kert díszletpaneljei egymás mögött helyezkednek el, hogy közöttük könnyű legyen ugrálni a jól nevelt és neveletlen nyúlfiaknak…
Amennyire érezhető volt, hogy a színészek beleadják az előadásba szívüket-lelküket, annyira visszatetsző volt a közönség viselkedése (azon az előadáson, amit láttunk). És nem a gyerekekkel volt a baj.
Az óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánlott darabra nem kellene elhozni egy-kétéveseket, akik Gergelyfi bácsi megjelenésekor már a látványától irtó nagy sírásokra képesek. Az sem lenne rossz, ha a jegyszedőnek nem kellene a színpadról leszedni a túlbuzgón fényképezgető apukát, aki onnan tudja legjobban befogni a gyereket.
Nyúl Péter néha előállhatna néhány felnőtteknek szóló viselkedési példázattal is, hátha hallgatnának rá a szülők.
Fotók: Éder Vera
Beatrix Potter: Nyúl Péter
Fordította: Szabó T. Anna
Rendező: Ellinger Edina
Színpadi adaptáció: Fekete Ádám
Dramaturg: Gimesi Dóra
Látvány: Lisztopád Krisztina
Zene: Tallér Zsófia
Asszisztens: Bánky Eszter, Varsányi Péter e. h.
Szereplők
Mesélő: Pallai Mara
Nyúl Péter: Márkus Sándor
Nyúl Benjámin: Hoffer Károly
Nyúlmama: Juhász Ibolya
Tapsi: Karádi Borbála