Az Andrássy úti gyerek-kánaán az utóbbi években a megújulást tűzte ki célul, és ez minden megjelenésében látszik. Igazán gyönyörű és praktikus weboldalra váltottak, amelyen műfajilag és stílusában is besorolják az előadást, de megtalálhatjuk rajta a bábtípusokat is, és ez igazán hiánypótló. Az előadás oldala leírja, hogy milyen eszközökkel állítják színpadra az adott mesét, kis ikonok igazítanak el erre vonatkozóan. (Egyáltalán nem mellesleg a része a megújulásnak, hogy nagyon erősen elmozdultak a felnőtt közönség felé is.)
A Bambi bunraku és feketeszínház besorolást kapott. Ez azt jelenti, hogy a nagyméretű figurák egy részét több színész is mozgat(hat)ja egyszerre, másrészt az előadók terepszínű ruhában törekszenek észrevehetetlenségre, vagyis hogy ne ők legyenek előtérben, hanem az állatszereplők.
Bambi története valahogyan túlélte az idők és divatok változásait. Szerzőjéről, Felix Saltenről kevesen tudják, hogy magyar származású osztrák író volt, és az őzgida története már majdnem száz éves.
Hársing Hilda alakította a regényt színpadi művé, ami vonzóan mutatja be a természet körforgását, az állatok és emberek esendőségét, a születéstől a halálig tartó utat. A jól ismert történet számtalan feldolgozásban került már elénk. Az eredeti könyv tizenéveseknek való, míg Walt Disney klasszikusát a jóval kisebbek is élvezhetik. De az animációs film és a bábelőadás között komoly léptékkülönbség van, ám erről majd később.
A Budapesti Bábszínház meséje nyolc éven felülieknek ajánlott, de ezt én még megtoldanám néhány évvel. Az előadás egésze nagyon látványos: a díszlet végletekig leegyszerűsített, ugyanakkor természetes: legnagyobb része nyírfák törzse, és a színészek ugyanilyen nyírfatörzs ruhákkal álcázzák magukat. A természeti helyszíneket képernyők mutatják. A zsinórokon mozgatott bábok a legbonyolultabb mozdulatokra is képesek, stilizáltak (színük sem természetes), mégis az elevenség látszatát kínálják, a színészgárda teljesítménye kiegyensúlyozott.
Az őzmama és gidája történetét sokféleképpen elő lehet adni, ez az előadás kissé szomorkás. Ezért is tolnám kijjebb a korhatárt. Az állatok és a vadász halála megviseli a gyerekeket, némelyik nem is érti, mi történik és miért. Nehéz megmagyarázni is egy gyereknek, hogy az állatok úgy általában az embertől félnek, ám amikor egyiküket sérülten befogadja egy kétlábú, majd gyógyultan visszaereszti a természetbe, akkor az miért nem jó. Hiszen később pont azért hal meg az őz, mert már megbízott az emberben, de kiderült, mégsem szabad. Nem minden ember jó, és még saját fajtájukkal sem, ugye, mert a végén egy halott vadászt is látunk. A könyvben nyilván alaposabban alá van támasztva, mi történhetett, mindenesetre a színpadon egyszer csak egy élettelen, puskás férfi fekszik – nem biztos, hogy a nyolcéves eléggé tud asszociálni és megfejteni a rémisztő helyzetet. Bambi apja félelmetes és megközelíthetetlen őzbak, mégis ugyanilyenné válik maga Bambi is, mire felnő.
A főszereplőt megszületése után, majd egy időbeli ugrással felnőttként is láthatjuk Márkus Sándor és Teszárek Csaba megszemélyesítésében. A többi szereplő állandó, és majdnem mindenki több állat szerepét is játssza. (A látványtervező Árvai György és Szűcs Edit volt, zeneszerző Tallér Zsófia, rendező Szilágyi Bálint.)
Hatalmas piros pont a Bábszínháznak azért, hogy úgynevezett Mozgató-program keretében a Bambi is kapott egy „feldolgozó programot”, ahol – mint az ajánlóban írják – a felnőtté növekedés buktatóiról és szépségeiről tartanak – ha jól sejtem – interaktív előadást.
Tudom, egy színház sem igazán engedhet meg magának olyan luxust, hogy eltanácsoljon nézőket (és magam sem tudnék ötleteket adni arra, hogyan tartathatná be a korhatárt a szülőkkel), de. Értem én a szülő-mantrát: „Az én gyerekem olyan okos, átlagon felüli” – ám akkor is erős túlzás alig kétéveseket hozni egy nyolc év felettieknek ajánlott darabra. Több szempontból sem előnyös. Ezek a kicsik már igenis zavarják bekiabálásukkal az iskolásokat, még ha a színészek edzettek is. Zavaró némely szülő megállás nélküli magyarázata, hiszen a kicsi alig fog fel valamit az előadásból. Végül, de valójában elsősorban: nem tesz jót kicsikkel megnézetni olyan előadásokat, amelyeket nem őrá méreteztek. Hogy egyértelműen fogalmazzak: attól, hogy a kicsi megnézte az otthoni képernyőn a rajzfilm változatot, az még nem jelent szabad belépést egy sokkal bonyolultabb előadásra. Előfordulhat, hogy később félni fog vagy színházgyűlölő lesz, arról nem is beszélve, hogy az egészet nem érti.
Remek előadások vannak minden korosztálynak, ezért a szülőknek mondom: figyeljenek erre, ha ténylegjót akarnak a gyereknek.
Fotók: Éder Vera
Elsődleges megjelenés: www.olvassbele.com
