Már óvodás koromban (ahogy most rekonstruálom) megfordult a fejemben, hogy mégsem tűzoltó leszek, katona meg pláne nem, na, de kukás ember, az már igen! Ez később elmúlt, de azért nem gondoltam volna, hogy a szemétgyűjtést felnőtt fejjel színpadon fogom megnézni, gyerekestül – és élvezettel.
A Manócska Társulat a megnyitás óta egyik oszlopa a Hatszín Teátrumnak. Évszakos előadásaik folyamatosan műsoron vannak, ezek mellé sorakozott most fel a szelektív szemétgyűjtésről szóló új darabjuk.
A téma a levegőben van – meg a tengerben, az óceánokon, a Himaláján meg az erdőszéleken –, mert manapság a világ egyik legnagyobb problémája a környezetszennyezés. Már a gyerekek is pontosan tudják tőlünk, hogy bajban vagyunk, leszünk, és ez ellen tenni kell. Ma a felnőtteknek, holnap majd nekik, ha felnőnek. A környezettudatosságot – színházról beszélve kissé hideglelős a szó – nagyon korán kell megalapozni. Ebben a vidám történetben Pöttyöske (Bálint Ildikó) és Csíkoska (Papp Judit) játszik a gyerekeknek (és velük), akiknek, mire fölállnak a székről, már fejébe is vésődött, hogy micsoda kárt okoz, ha mondjuk a kinek-kinek kedves tó vizébe kerülnek a műanyag palackok.
A buta, figyelmetlen emberek mindenféle, oda nem való szemetet dobáltak az egyik kukába, amitől szegénynek fáj a hasa. A másik ellenben éhezik, mert az ürességtől tátong. A darab elején és végén a két szereplő maga alakítja eredeti méretben a Manókat, közötte pedig a magukról mintázott nagy bábokat mozgatva adja elő a történetet. Persze nem csak próza a világ! Fülbemászó melódiájú és szövegű dalbetétek színesítik az előadást. (A fülbemászásban egészen biztos vagyok, mert a gyerekeim idehaza sem hagyták abba az ott tanultak danolászását.) A néző gyerekek segítségével végül a szemét a helyére kerül, a tó megszabadul, az éhező kuka jóllakik és teljes a boldogság. (Ne tessék nagy drámát várni, hiszen a gyerekek szintjén van megfogalmazva az információ, vállaltan didaktikus.)
A pár éve létrehozott Manócska Társulat háza táján néhány dolog megváltozott. A játékosok – szemben korábbi előadásokkal – most már a színpadon dolgoznak. Változatlan viszont az ötletes, látványos, maguk alkotta díszlet. Megmaradt az interaktív üzemmód is: az alkotó-szereplők a színpadra invitálják közönséget, sőt maguk is lejönnek, hogy segítséget kérjenek, a gyerekek meg tülekednek, hogy részt vehessenek.
A szöveget Bálint Ildikó írta, a díszletek javát, a bábokat, ruhákat Papp Judit készítette, a zenét pedig Kolozsváry-Kiss Dániel szerezte. Az összmunka nagyon profi, a Manócskákat szív és lélek fogja össze.
Kicsit eltávolodva a gyereknek, szülőnek egyformán élvezetes előadástól: nagyon jó ez a fajta játékos és gyorsan bevésődő ismeretterjesztés. Legszívesebben minden óvodást elküldenék a Hatszínbe, hogy csoportosan sajátítsák el a környezetre ügyelő szemléletet. Maga a Teátrum is gyerekbarát: sosincs teljes sötétség, a hely tágas, levegős – ez nagyon fontos, mert a szűkösség a kis nézőt visszatarthatja az élménytől, sőt az egész színházasditól. (A színház vonzerői közül a Hatszín „kékszakállú bácsiját” [Pál János Endre] semmiképpen sem hagyhatom ki. Kedvességével nagyokat és kicsiket egyaránt lenyűgöz.)
A szerző-szereplők Manócskaszelfiznek
Ezekben a tao-tól megfosztott színházakban, mint amilyen a Hatszín is, a felnőtt, ha már megszerezte az örömet gyerekének, unokájának – nézzen körül a műsorkínálatban, mert neki is nagyon jó előadásokat ajánlanak. Hiszen jár nekünk is a szórakozás.
Bálint Ildikó: Csíkoska és Pöttyöske
és a bajba jutott kukák
Szereplők: Bálint Ildikó és Papp Judit
Jelmez: Schőn Tündi
Zene: Kolozsváry-Kiss Dániel
Szakmai konzulens: Barna Zsombor
Eredeti megjelenés: olvassbele.com
