A történet alapját A só című népmese adta, melyben a királylány azt mondja apjának, úgy szereti őt, mint ételben a sót. És mivel az idők változnak, a nátrium-kloridot már megvádolták, hogy nem is olyan egészséges (pedig mértékkel de), a víz viszont felértékelődött, így Míra ehhez hasonlítja a királyt. Hisz manapság alig van ennél fontosabb, értékesebb vegyület. Az apa azonban ugyanúgy méregbe gurul, mint a népmese korábbi al-hőse, és elzavarja a háztól a felségsértő leányt. A helyzet azonban sokkal bonyolultabb ennél.
Holnemvolt országnak egy nagyon gyenge akaratú vezető jutott, akit a minisztere irányít, és a szépséges lánynak valójában az ő szavainak hatására kell szednie a sátorfáját. Ludovico főtanácsadó – aki gonosz varázsló is egyben – ördögi tervet eszel ki. A vizekből zajos gépek és mérgező porok segítségével aranyat akar előállítani. A nagyravágyó király ezt minden eszközzel támogatja, hiszen így a világ leggazdagabb uralkodója válhat belőle. Nem törődik azzal, hogy Ludovico munkája nyomán a tavak és folyók elmocskosodnak, az élőviláguk kipusztul, és az emberek is hamarosan megbetegszenek a veszélyes anyagoktól. Kapzsisága nem ismer határt, és senki nem tudja rávenni, vessen véget a természet pusztító leigázásának.
Manipuláció magas fokon: Ludovico (Kálid Artúr) és a király (Tóth Sándor)
Az elkergetett Míra azonban távollétében sem adja fel. Tudja, hogy apját az elvetemült főtanácsadó mozgatja, és minden erejével próbálja megfékezni a károkozást. Mivel a király Ludovicónak ígérte a lánya kezét is, egy idő múlva már kerestetik, hogy mégis jöjjön haza. Tündér Míra, miközben öccsét is meg kell mentenie a szennyezett víz okozta mérgezéstől, folyamatosan küzd az életet adó, tiszta vízért, továbbá Tenger király kiengeszteléséért. Tenger király ugyanis annyira tajtékzik lányai – Folyó és Tó – tönkretétele miatt, hogy azzal fenyegetőzik, elsöpri az egész országot.
Szerencsére jön a felmentő sereg. Az álruhába bújt Jankó és a fiúnak öltözött királykisasszony együtt könnyebben veszi az akadályokat, még ha egyikük sincs tisztában a másik kilétével.
Végül minden jóra fordul, előkerül még az évekkel korábban eltűnt királyné is, akit szintén a főtanácsos mérgezett, gyengített éveken át, majd rejtett el. Nagyratörő tervei szerint mindenkinek el kell tűnnie, hogy ő kerülhessen egy élőlények nélküli ország trónjára, s később kiterjeszthesse uralmát az egész világra. A megtévesztett uralkodón kívül mindenki átlátott a szitán, közös összefogással lebuktatták a túl magas polcra került, mániákus udvari méltóságot és elnyerték a Tenger bocsánatát is. Hogy még nagyobb legyen a boldogság, Jankó megkéri Míra kezét, és boldogan élhetnek, míg meg nem halnak. Így aztán tényleg vidám a meghajlást kísérő tapsikolás.
Született tündér
Igen újszerű előadást, népmesei motívumokból szőtt, hagyományos mesejátékba ültetett öko-darabot láthattunk, a színház megfogalmazása szerint színházpedagógiai programot. A kombináció képszerűen mutatja meg a gyerekeknek a víz és a környezetünk fontosságát. Amikor a saját csibém fordult hozzám felháborodottan: „Mírának igenis igaza van, mert a víz az élet!”, már bebizonyosodott, hogy a mű elérte célját. A szünetben tett megjegyzés – „ne menjünk ki, nehogy elkezdődjön a második felvonás” – már előre vetítette a taps utáni követelést, hogy nézzük ezt meg még egyszer. Ha lehet, már holnap. Röviden: a gyerekek számára nagyon izgalmas és rejtélyes a történet. Olyannyira, hogy a játék közben minduntalan hallatszottak a suttogó kérdések, a felcsattanások, micsoda igazságtalanság történik a színpadon! És ez a legfontosabb. Mert felnőtt szemmel is jó az előadás, de a lényeg a kicsik lelkesedése, szenvedélyes átélése.
A színészek természetesen épp olyan komolyan vették a méternél is alacsonyabb közönséget, mint egy felnőtt előadáson. A címszereplő Gáspár Kata légies, kislányos alkata teljesen egybevágott a tündérek bennem élő képével. Kálid Artúr (Ludovico) elragadóan áskálódik, pompásan meggyőzte a gyereknépet, hogy a tőrőlmetszett, született gonosz ember éppen ilyen. Jók még a főbb szerepekben: Tóth Sándor (király), Tóth Éva (dajka), Tahi László (Tóbiás) és nagyon kedvesek a Danit – Míra öccsét – kettős szereposztásban alakító kisfiúk: Mayer Marcell és Terék Simon.
Igen látványos a színpadkép, a jeleneteket hang- és fényeffektek erősítik, nagyon meggyőző például a tenger háborgása. Libor Katalin díszlete és jelmezei hangulatosak, de kiemelkedő a sminkes munka is. Juhász Róza rendező nagyon ügyelt arra, hogy a gyorsan elterelődő figyelmű gyerekeket mindig foglalkoztassa valami, és kihasznált minden, a téma adta lehetőséget.
Mindig akad valaki, aki csak a saját hatalmi érdekére figyel
Manapság a gyerekek számára már nem újdonság a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás, a természetvédelem fogalma. Ismereteikre ráépülnek, tudásukat elmélyítik az ilyesmivel foglalkozó könyvek – és most már a színpadi művek is. Hogy ez elég-e, megfelelően neveljük-e gyermekeinket, hogy megvédjék életterünket saját magunktól, csak a jövőben fog kiderülni. Mindenesetre az út jónak tűnik. A legfontosabb, hogy minden lehetséges módon elültessük a következő generációban az olyan értékek védelmét, melyek ugyan közvetlen módon nem hoznak hasznot nekünk, nélkülük élni mégsem tudunk.
A Tündér Míra mondanivalója végtelenül időszerű. Nem lehet előbbrevaló a pénz, a csillogás a minket körülvevő, bennünket szolgáló világnál. Az elemek ellenünk fordulnak, ha nem tiszteljük őket, ha nem vigyázunk rájuk.
Erősen ajánlom az általános iskolai tanároknak, hogy nézzék meg diákjaikkal együtt Tündér Míra történetét. A darab a maga módján többet ér el, hatásosabb, mint egy (vagy több) iskolai tanóra.
Fotók: Puskel Zsolt
